Hosszú évek
óta nyilvánvaló, hogy ma a YouTube egyenértékű azzal, amit egykor a televízió jelentett.
Ezt az elképzelést az elképesztő sebességgel, drasztikus mértékben változó
fogyasztói szokások és adatok csak még erősebben alátámasztják. Nézzük a pontos
számokat, amelyek alapján nem lesz kérdés, hogy 2021-ben is hihetetlenül fontos
a platformon való jelenléted.

A YouTube Brandcast névre keresztelt prezentációjából kiderült, hogy a vállalat már abszolút a hagyományos
televíziózás kihívójaként képzeli el a videómegosztót – és természetesen ehhez
mérten számolnak a hirdetési partnereikkel is. Az ambíciók mögött konkrét
számadatok állnak: csak tavaly decemberben több, mint 120 millióan néztek
YouTube-ot a tévékészülékükön. A tévézéssel kapcsolatos, megdöbbentő
statisztika mellett az is napvilágra jutott, hogy a felhasználók már napi
egymilliárd (!) órányi tartalmat fogyasztanak a platformon. Utóbbi számadat összesítve,
tehát a telefonon, mobileszközökön, számítógépeken youtube-ozókra értendő.
A tévézés újjászületése?
A YouTube lépéselőnye
a tévével szemben teljességgel vitathatatlan, ha a fiatalabb korosztályok fogyasztói
szokásait vizsgáljuk. Az ominózus prezentációban ezt konkrét számokkal
szemléltették: tavaly szeptemberben a 18 és 49 közötti nézőknél a platform volt
az abszolút befutó az összes többi hasonló felület, illetve a hagyományos
televízió közül. Ez a korosztály ma többet nézi a YouTube-ot, mint az összes
vetélytársát egybevéve.
A tévés
szokások változásait látva a vállalat a hirdetési stratégiáján is újít, és
nemsokára elérhetőek lesznek az olyan hirdetések, amelyek kifejezetten a tévén
youtube-ozókat targetálják majd. Az egyik ilyen a Brand Extensions nevet
viseli, amellyel a nézők a képernyőn látott hirdetésekről egy kattintással a
telefonjukon tájékozódhassanak tovább. A partnerek ezt követően a Google Ads-en keresztül is monitorozhatják
majd, hogyan alakulnak a kattintások a weboldalakon. Ezek az újítások várhatóan
2021 második felétől lesznek elérhetőek.
Az Egyesült
Államokban mindeközben még tovább bővül a hirdetési lehetőségek listája a
platformon – ide már megérkezett a YouTube Select Sponsorships, amellyel például kiemelt
eseményekhez, kulturális trendekhez, ünnepnapokhoz kötődő kampányokat lehet létrehozni.
Arról egyelőre még nem esett szó, hogy mindezt Európában is bevezetik-e majd,
és ha igen, mikorra várható.
Fejlődő közösségi élmény
A tévés
bővítményekkel és a hirdetési újdonságokkal még nem ér véget a YouTube legfrissebb meglepetéseinek listája. A platform ugyanis a közösségi élmény fejlesztésére is
nagy gondot fordít, így három fontos bővítés érkezik a Community posts funkcióhoz.
Ennek segítségével a youtuberek, előadók, alkotók még hatékonyabban kommunikálhatnak
majd a követőikkel. Ez azt jelenti, hogy nemsokára a videók kommentszekcióján
kívül is, tehát a szavazásoknál, a szöveges vagy képet tartalmazó posztoknál és
a gifeknél is újításokat kapunk.
- A YouTube az
ilyen posztoknál generálódó aktivitást is figyeli, és az ezzel kapcsolatos
adatokat a jövőben a felület analitikájában (egyelőre csak az asztali
alkalmazásaban) is figyelemmel kísérheted majd. Ilyen adat például az, hogy
hányszor jelenítettek meg egy posztot, vagy hogy mennyi reakció érkezett rá. - A Community
posts mindemellett nemsokára lehetővé teszi, hogy egyszerre több, akár öt képet
is megjelenítsünk egyetlen bejegyzésben. Ez a funkció jelenleg még csak az
Androidot futtató készülékeken elérhető, de még idén befuthat iOS-re és az
asztali verzióra is. - A harmadik
lényeges újítás, hogy a tartalomgyártók iOS-en is közzétehetnek majd időzített
posztokat a Community post részen – ez eddig szintén csak Androidon volt
lehetséges.
A szóban forgó youtuber-posztok a Community tabon kívül a felhasználók kezdőoldalán vagy a feliratkozásoknál is felbukkanhatnak. Ezt a funckiót egyébként jelenleg a minimum ezer feliratkozóval rendelkező kreátorok használhatják.