Egy újabb népszerű platform, amely bevezeti a többek
között a YouTube-ról, a TikTokról és a Twitterről is ismerős ’tip jar’, azaz a borravaló
funkciót! Akárcsak a felsorolt közösségi felületeken, a Tumblr esetében is egyszerűen
összefoglalható az eszköz lényege: a felhasználók anyagi támogatással mondhatnak
köszönetet a kedvenc tartalomgyártóiknak, kifejezetten egy-egy
izgalmas blogposztnál.

A Tumblr ugyanis itt tűnik ki a többi közösségi platform közül:
az alkotóknak nem egy összesített ’tip jar’ áll majd a rendelkezésükre, hanem minden
esetben kizárólag az adott posztra küldhető támogatás. A legnagyobb adományozható
összeg jelenleg 100 dollár. Azok a követők, akik a nevüket adják az adományhoz,
megjegyzést is hagyhatnak az érintett posztnál – a névtelenül borravalót
hagyóknak ez az opció nem elérhető. Noha a felület (egyelőre) nem kér
részesedést az így szerzett adományokból, az utalások díját (2.9% és a 0.30
dolláros illeték) levonják a teljes összegből. A funkció jelenleg csak az
Egyesült Államokban érhető el, de már tervezik a globális
bevezetését.
És hogy miért izgalmas mindez?
Mert a Tumblr egy hasznos,
átlátható és könnyen használható felület lehet az olyan előadók számára is,
akik extra tartalmakat szeretnének megosztani a rajongóikkal, saját közösséget
kialakítani a leglelkesebb rajongók számára és így tovább. Ha még nincs saját website-od, érdemes megfontolni egy Tumblr mikroblog elkészítését.
Emellett pedig tendencia
szintjén is érdemes odafigyelni arra, hogy a kisebb összegekkel történő egyszeri
támogatás milyen fontossá válik a tartalomgyártás világában. Kattints az Instagramunkra, és böngéssz az ezzel kapcsolatos posztjaink között!
Bevételszerzési alternatívák
A felület tavaly nyáron jelentette be az első monetizációs
eszközének bétaverzióját, amely például a Patreon feliratkozáson alapuló
rendszeréhez hasonlítható. A Post+ névre keresztelt rendszer vegyes fogadtatásban
részesült: a felhasználók többsége attól tartott, hogy a bevételszerzés lehetősége
árt majd a Tumblr közösségeinek. A platform erre a támogatásokat jelző Post+
jelvény eltávolításával reagált. Ez ugyan más felületeken bevett jelenségnek
számít, a Tumblr egyik legfontosabb jellegzetessége mindig is a privát követői
rendszer volt, amelyet a látható jelvényrendszer érthető módon szabotált volna.
Tumblr gyorstalpaló
A Tumblr egy mikroblogok írására alkalmas felület,
melyeken (a WMMD blogjához hasonlóan) szövegeket, fényképeket, videókat,
linkeket, idézeteket és hangfelvételeket oszthatsz meg. A felhasználók
követhetik egymás blogjait, vagy akár sajátot is szerkeszthetnek. Az oldal lényege
az egyszerűség, a könnyen kezelhetőség, az áttekinthetőség és a sok egyszerű,
de annál hasznosabb modul, funkció.
Bár igazán a 2010-es években élte a fénykorát, egy percig
sem szabad azt gondolni, hogy nincs már potenciál a felületben: 2022-ben is számtalan
rajongói közösség aktív az oldalon. Ráadásul továbbra is aktívak az olyan
népszerű előadók itt található oldalai/blogjai, mint például Taylor Swifté vagy Fiona
Apple-é (utóbbi félig “hivatalos”: egy rajongó szerkeszti, aki egyben az énekesnő jó barátja).
Az oldalt David Karp és Marco Arment alapította 2007-ben.
2013-ra a Tumblr már 100 millió (!) blogot és 44,6 milliárd bejegyzést számlált.
Ugyanebben az évben a Yahoo! 1.1 milliárd dollárért felvásárolta a platformot,
ám komolyabb változás a csak 2018-ban történt a felületen: ekkortól ugyanis a vállalat
minden NSFW tartalmat kitiltott a felületről, ezzel pedig jelentősen
megcsappant a felhasználói bázisa. 2019-ben a Yahoo! megvált a Tumblrtől, ami így a WordPresst is birtokló Automattic tulajdonába került. A vállalat ekkor kijelentette,
hogy a továbbiakban (a felhasználók 48 százalékát kitevő) Gen Z generációra fókuszálva
szeretné fejleszteni a mikroblog-felületet.