Noha a mentális egészség megőrzésének fontosságáról egyre
több szó esik, nem biztos, hogy tisztában vagyunk azzal, mennyire közeli és
sürgető problémát jelent annak hiánya. Legyen szó független előadókról vagy a
világ leghíresebb előadóiról, életbevágó napirenden tartani a témát. Mutatunk tíz
ismert előadót, akik felvették a harcot a mentális betegségeikkel.

A
brit Help Musicians jótékonysági szervezet tavalyi felméréséből kiderül, hogy tízből kilenc zenész
mentális egészsége romlott érzhetően a koronavírus egyetlen éve alatt. A felmérés alanya 700 angol
zenész volt, akiknek döbbenetesen nagy része, 96 százalékuk vallotta be, hogy
általánosságban véve szoronganak a megélhetésük miatt. 51 százalékuk közölte,
hogy éppen akkor semmiféle jövedelmük nem volt a munkájukból, illetve 24
százalékuk fontolgatta, hogy a pandémia és a Brexit miatt fel fognak hagyni a
zenéléssel. Mindez akár táptalaj is lehet komoly mentális sérülések, zavarok és
betegségek kialakulásához.
Nem
kell azonban egy világjárvány vagy gazdasági válság ahhoz, hogy a mentális
egészség zavarairól és a zeneipar kapcsolódó kérdéseiről időszerű legyen
beszélni. Egy korábbi cikkükben mi is írtunk arról, hogy egy 2018-ban készített
felmérés alapján a zenészeket sokkal nagyobb arányban érintik ezek a kérdések,
mint összességében a felnőtt lakosságot. Ha még jobban a problémák mélyére
ásunk, fel kell ismernünk, hogy már a 21. század társadalmi-technológiai viszonyai
is óriási kihívás elé állítanak minket: itt írtunk részletesen a közösségi média
és a mentálhigiéné ellentmondásos kapcsolatáról. A mentális problémák és a
zeneipar előadókra, zeneipari szakemberekre gyakorolt folyamatos nyomása
óhatatlanul kéz a kézben járnak. Most összegyűjtöttünk tíz világhírű, mentális zavarokkal
küzdő előadót, akiknek a történetei jól bizonyítják, hogy kellő odafigyelés hiányában
a szakma legjobbjai is komoly bajba kerülhetnek.
Ed Sheeran
Az
angol énekes bevallottan szorongással (társas fóbiával, más nevén szociális
szorongásos zavarral) küzd. Tudatában van annak, hogy a foglalkozása miatt
éppen a nagy tömegek között kellene állnia a sarat, de állítása szerint nincs mit tenni: a nagy
tömegben eluralkodik rajta a félelem és a szorongás, egészen egyszerűen nem tud
emiatt nagy tömegben tartózkodni.
Bebe Rexha
Bebe
Rexha 2019-ben vallott színt arról a közösségi médiáján, hogy bipoláris
személyiségzavara van. „Sokáig nem értettem, miért érzem magam annyira rosszul”
– mesélte az énekesnő, aki sokszor a házát sem akarta elhagyni, nem érezte
magát jól társaságban, álmatlan éjszakái voltak és alkotni sem volt képes. A diagnózis sokat
segített neki abban, hogy megtanulja kezelni a helyzetet.
Ariana Grande
2017-ben
egy merénylő huszonkét ember életét oltotta ki az énekesnő 2017-es manchesteri
fellépésén. A tragédia érthető módon poszttaumás stressz szindrómát okozott a
sztárnak. Grande sokáig nem szólalt meg a történtek után, később pedig azt
nyilatkozta, hogy nem tudja hogyan tud majd valaha is sírás nélkül beszélni
erről. 2021-ben már határozottan szólalt fel a
mentálhigiéné ápolásának fontosságáról: „A gyógyulás nem lineáris, nem egyenes irányú, gyors, és
kicsit sem könnyű, de meg kell próbálnunk dolgozni rajta a lehető
legegészségesebb és legbékésebb módon”.
Camila Cabello
A
Fifth Harmony után szólókarrierre váltó énekesnőnek OCD-je, azaz
obszesszív-kompulzív zavara, más néven kényszerbetegsége van. Ez az általános
népesség mintegy 2-3 százalékát érinti, a depresszió mellett az egyik
leggyakoribb mentális rendellenességnek tartják. Cabellónak elmondása szerint stresszhelyzetben jön
elő a zavar, de mióta diagnosztizálták, sokkal hatékonyabban tudja kezelni,
mint azelőtt.
Demi Lovato
Akárcsak
Bebe Rexhának, a Disney-sztárból popikonná avanzsált énekesnőnek is bipoláris
személyiségzavara van. Lovato ugyanakkor a drog- és alkoholfüggőséggel is
szembenézett a karrierje során, amelyek kis híján az életébe kerültek. Ehhez
étkezési zavarok és bulimia is társult – erről a néhány évvel ezelőtt debütál Simply Complicated című
dokumentumfilmben mesélt részletesen.
Alanis Morisette
A
szülés utáni depresszió a kismamák több mint 10 százalékát érinti, ráadásul az
apukákat is érintheti. Ezt élte át 2019-ben, harmadik gyermeke születése után a
Grammy-díjas énekesnő, Alanis Morisette is. A depressziót és a szorongást
többek között alvászavar, zavartság és fizikai fájdalom is nehezítette meg a
számára. A sztár a weboldalán osztotta meg a követőivel az ezzel
kapcsolatos tapasztalatait.
Olly Alexander
Az
étkezési zavarok, a bulimia korántsem csak nőkre lehet veszélyes. A Years &
Years énekesének életét sokáig megnehezítették ezek a súlyos zavarok, amelyek a
depresszióval együtt a lelki szenvedés fizikai megnyilvánulásáig, önsértésig,
szuicid gondolatokig fajultak. A Stonewall egyesület
adatai
alapján a nem heteronormatív személyek 44 százalékában merülnek fel öngyilkossággal
kapcsolatos gondolatok – ez az adat a heteroszexuálisok körében átlagosan jóval
kevesebb, 26 százalék.
Ellie Goulding
A sztár 2017-ben mesélt
részletesen arról a Well +Good magazinnak, hogy
rendszeresen pánikrohamok gyötörték. Ez érzelmileg és testileg is kimerítették
őt, de mielőtt szembenézett a dologgal, gyakorta stresszelt és szorongott a
koncertek előtt, attól tartva, hogy a fellépés közben tör rá egy roham – ezek
azóta sem múltak el teljesen, ám már nem bénítják le őt úgy, mint azelőtt.
Bruce Springsteen
A
zenész 2018-ban árulta el az Esquire
magazinnak,
hogy az ingadozó érzelmi állapota és két súlyos összeomlás miatt hosszú időn
keresztül gyógyszeres kezelésre szorult. Szerinte mindez családi örökség,
hiszen nemcsak ő küzdött komoly mentális problémákkal: az édesapját idősebb
korában paranoid skizofréniával diagnosztizálták. Elárulta, hogy emiatt
különösen odafigyel a gyerekei mentális egészségére, akik eddig szerencsésen
megúszták a dolgot.
Lady Gaga
Akárcsak Ariana Grande, Lady Gaga is poszttaumás stressz
szindrómával küzd, erről egy nyílt levélben fejtette ki a
gondolatait a Born This Way Foundation oldalán. A sztárt hosszú évek óta gyötrő
krónikus fájdalom okait kereste, mielőtt diagnosztizálták volna. Ma már
vállalja az állapotát, és nem győzi hangsúlyozni, hogy már csak a megelőzés
érdekében is nagyon fontos beszélni a problémáinkról: „Azt hiszem, a titkolózás
csak még betegebbé tesz minket” – mondta el a 2018-as Global Changemakers-díj
átvétele közben.

Eltörölni a stigmát
„Nem
köhög, nem sántít, nincs eltörve semmije, mégis szenved, fájdalommal él, vagyis
akinek pszichiátriai problémája van, az az orvostudomány jelenlegi állása
szerint ugyanúgy beteg.” A Mindennapi Pszichológia nemrégiben megjelent cikke
szerint idehaza még mindig megbélyegzéssel fordulnak a mentális zavarokkal élők
felé. Olvasd el Leindler Milán
írását.
Csak ha érdekel
Kövesd
a pszichológus podcastját, melynek egyik frissebb
epizódjában Sima Nóra énekesnő mesél nyíltan a bántalmazó kapcsolatáról,
evészavaráról, borderline személyiségzavaráról, valamint az ezekből való
küzdelmes felépülésről. A pszichológiáról, önismeretről és egészségről szóló podcastot
a YouTube-on is követheted. A Csak ha érdekel
Instagram– és Facebook-oldalai.
Bárki bajba kerülhet
Segítségre
van szükséged? Ismerd meg a WMMD Music Mentál oldalát, amely a hazai zeneipari szereplők (front- és
háttérmunkásokat beleértve) és a segítő szakma résztvevői számára jött létre.
Itt bármilyen lelki-mentális jellegű problémával megkeresheted a számodra
megfelelő segítő szakembert. A kezdeményezésről a Dalszerző.hu is írt, a cikket ide kattintva
tudod elolvasni.