
Hangfelvételes reakciók bevezetését teszteli a
streamingoldal. A Reddit felhasználói szúrták ki, hogy az új funkcióval playlistekre
„reagálhatnak” a felhasználók (egyelőre csak vietnámi régiókban), amit a Spotify
rendszere podcastepizódokként jeleníti meg.
A hallgatók egy kis mikrofon ikonra koppintva kezdhetik el a
reakció rögzítését. A mostani verzió alapján egyszerre egy hangfelvétel posztolása
lehetséges, ami (a szünet ikon használatával) több részletből is összerakható.
Az így elkészített hangklip ezen felül is szerkeszthető, például zenei aláfestést
is bevághatunk mellé. A megosztás előtt a hangfelvétel alatt tagelni is lehet a
playlistet, amire reagáltunk a felvétellel. Ha a formátum sikert arat, akár
albumokra küldött reakciók rögzítése is működhet ezzel az újítással.
A Spotify megerősítette, hogy tesztelik az eszközt, de nem
árulta el, tervezi-e szélesebb körű bevezetését. A DigitalMusicNews szerint az
újítás mögött az állhat, hogy a felület szeretné podcastok felvételére buzdítani
a felhasználókat – azokat is, akiknek nincs konkrét témaötletük a
podcastozáshoz. A vállalat az elmúlt évek során több mint egymilliárd dollárt fordított
a podcastok fejlesztésére.