Egy kiszivárgott emailből derült fény arra, hogy nem a Deezer az egyedüli zenei streaming szolgáltató, aki azon dolgozik, hogy drámaian átalakítsa a hangfelvételtulajdonosok felé fizetendő jogdíjak mértékét. Az Apple Music arra készül, hogy felvegye a kapcsolatot azokkal a feltöltőkkel, akik Dolby Atmosként is elérhetővé tették tartalmaikat, hiszen azoknak magasabb jogdíjértéket tulajdonítanak.
Noha a részleteket arról, hogy pontosan mely piacokról van szó, és hogy pontosan kik is kapják az üzenetet, egyelőre nem lehet tudni, a levelezésben használt nyelvezet azt sugallja, hogy a megemelt jogdíjak minden jogosult tartalomtulajdonoshoz és terjesztőhöz eljutnak majd világszerte.
Az Apple Music által kiküldött e-mailben az olvasható, hogy “felismerjük azt a kreatív befektetést és értéket, amelyet a kiváló minőségű térbeli hang a rajongók és az előadók számára jelent, ennek jeléül pedig módosítani fogjuk a jogdíjak számítását. A Spatial Audio szolgáltatásban elérhető tartalom lejátszása magasabb jogdíj értékű.”
A rövid értesítés hátralevő része arra kéri a címzetteket, hogy „tekintsék át és fogadják el az új szerződést minden érintett területre vonatkozóan, és az Apple Music Team áll rendelkezésükre, hogy válaszoljon bármilyen kérdésre a témával kapcsolatban.” Bár a szöveg nem tartalmaz konkrétumot a magasabb jogdíjérték mértékéről, azt jelzi, hogy „az Apple Music pénzügyi jelentéseit frissítettük, hogy tükrözzék ezeket a változásokat”.
Kapcsolódó információ, hogy a zenék Dolby Atmosként történő kiadásának ösztönzése jóideje a média reflektorfényét élvezi. Egyrészről témát szolgáltat a Deezer művészközpontú modelljének franciaországi bevezetése, másrészt a Vision Pro headset 2024-es megjelenése. A Super Bowl Halftime Show szponzora, az Apple Music szerint a valaha volt legfejlettebb térbeli audiorendszerrel büszkélkedhet az új termék. Ezenkívül a cupertinói székhelyű Apple az elmúlt hónapokban és években számos kisebb beruházást hajtott végre a térbeli hangzás terjesztése érdekében. Állításuk szerint világszerte az előfizetőik 80%-a hallgatott ebben a formátumban zenét 2022-ben.
Azt pedig majd az idő eldönti, hogy mely szolgáltatók milyen irányba mozdulnak ezzel a technológiai újítással kapcsolatban: a Deezer és az Apple Music mellett például az Amazon Music több saját exkluzív térbeli hangzású zenefelvétel elkészítésébe fektetett be, míg a Spotify a hírek szerint egy Supremium szintű előfizetés létrehozására készül, többek között térbeli hangzású felvételekkel.