A Music Business Worldwide forrásai szerint 2024 első negyedévében jelentős változások várhatók a Spotify jogdíjmodelljében. A legvitatottabb változtatás kétségkívül az, hogy legalább 1000 lejátszás kell a jövőben, hogy egy dal jogdíjat generáljon a streaming óriásnál. A Spotify egyelőre nem erősítette meg a hírt.
Ezeket a híreket a Spotify és a zenei jogtulajdonosok közötti párbeszédre rálátó forrás erősítette meg, így magától a Spotify-tól hivatalos közlemény ugyan nem érkezett, de eddig nem is cáfolták a híreket. A forrás szerint a Spotify célja ezzel a lépéssel az, hogy az olyan dalokat demonetizálja, amelyek átlagosan kevesebb mint öt cent jogdíjat generálnak havonta, vagyis a szolgáltatás arányos jogdíjalapjának 0,5%-át hozzák. (Jelenleg körülbelül 200 lejátszással öt centnyi zenei jogdíj generálható a Spotify-on az Egyesült Államokban.)
A Spotify azt nyilatkozta korábban az iparági szereplőknek, hogy az új, 1000 lejátszás minimális éves küszöbértékének megállapításával évente több tízmillió dollárt csoportosítanak át a 0,5%-os jogdíjalap másik 99,5%-ára. Vagyis 2024-ben a Spotify várakozásai szerint ez azt jelenti majd, hogy a jövőben azt a mintegy 40 millió dollár jogdíjat, amelyet korábban az 1000-nél kevesebb streamet hozó dalokért fizettek volna, az 1000-nél több streamet elérő dalok jogtulajdonosainak tudják kifizetni.