Idén is folytatódik a Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozat, a hip-hop előadót kereső esemény egyik zsűritagja Sebestény-Gallasz Enikő, a WMMD ügyvezetője.
A Fülesbagoly 2025-ben két új eseménnyel bővül. A már megszokott martonvásári, budapesti és keszthelyi könnyűzenei versenyek (Fülesbagoly Trip) mellett elindul a Fülesbagoly Beat, amely kifejezetten hip-hop és trap műfajú előadók számára nyújt lehetőséget, valamint a Fülesbagoly Kid, amely kizárólag 18 éven aluli fiatalok jelentkezését várja.
A hip-hop tehetségeket kereső eseményen Enikő mellett Bóna Márk, a Sziget programszervezője, Illés Ferenc „sosehol” producer és Szalai Péter „Szalai” előadó, szerző lesznek a zsűri tagjai.
A hagyományos Fülesbagoly Trip tehetségkutatók egymástól függetlenül zajlanak, így minden eseményre külön-külön lehet jelentkezni a teljes Kárpát-medencéből.
Az idei nyeremények minden eddigi évet felülmúlnak: több, mint 150 díjat fognak kiosztani. A díjazottak többek között fesztiválfellépési lehetőségeket, stúdiózást, hangszer támogatást és számos egyéb jutalmat nyerhetnek.
A jelentkezést ezen a weboldalon lehet megtenni. A beküldött hangfelvételek alapján előválogatás történik, majd mind az öt döntőbe a tíz legjobb produkció kap meghívást. A versenyzők egyenként 15 perces minikoncertek keretében mutatkoznak be a zsűri előtt.
Sok sikert kívánunk minden jelentkezőnek!




