Most, hogy a járványhelyzet miatt a zenei előadók számára minden eddiginél jobban felértékelődött az online jelenlét, az ilyen szempontból klasszikusnak mondható közösségi platformok mellett célszerű figyelmet fordítani az új “utakra” is. Koncertek híján ugyanis a virtuális tér nyújtja a legtöbb lehetőséget arra, hogy például zenészként megmutassuk, min dolgozunk, minél több emberhez eljuttassuk a zenénket, vagy épp kapcsolatot teremtsünk/tartsunk a közönségünkkel.
A gyakran a “Z-generációsok alkalmazásaként” emlegetett TikTokot rengeteg kritika éri, sokan pedig egyszerűen csak idegenkednek tőle, valamint az általa kitermelt TikTok-sztároktól, de azt semmiképp sem vitathatjuk, hogy napjainkra az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő videómegosztó közösségi hálózati szolgáltatás lett. Apró érdekesség, hogy a Világgazdaság decemberi cikke szerint az új felhasználók zömét a 25-35 év közöttiek teszik ki, tehát immár nem csak a legfiatalabb korosztályokat szólíthatjuk meg vele.

Mivel a különböző kreatív tartalmakkal megtöltött rövid videók alapja általában a zene, így nem is csoda, hogy egyre több zeneipari cikk és kimutatás bukkan fel a TikTok háza táján – és persze egyre több feltörekvő előadó és producer is. A Year on TikTok: Music 2020 című összefoglalóból például kiderül, hogy 176 olyan dal volt az évben, ami több mint egymilliárd alkalommal csendült fel a különböző TikTok-videókban. Beindulni látszanak az előadói csatornák is, melyek sokrétű használatában még bőven van kiaknáznivaló.
Ha azok táborát erősítjük, akik még csak most kezdenek el barátkozni a TikTokkal, akkor segítségünkre lehet a január végén elstartolt “kisokos”. A TikTok Creator Portal nevű oldal máris tele van az alkalmazás alkotó kedvű felhasználóira szabott oktatóanyagokkal és infókkal. Ígéretük szerint tapasztalt influenszerként és újoncként is bővíthetik vele az ismereteiket.
A célját tekintve a Spotify for Artists felületnek megfelelő TikTok alkotói portált felkereshetjük a TikTok.com/creators címen, illetve az alkalmazásban is. A kiemelt cikkek felett hat “dobozt” találunk, melyek tartalmából szabadon csemegézhetünk az alapján, hogy miről is szeretnénk többet tudni. Megtaláljuk itt a TikTok-fiók elindításának, az azon való alkotásnak, a “sikerhez vezető útnak” az alapjait és praktikáit, továbbá különböző bevált tippeket arra, hogy miként teremtsünk kapcsolatot az ottani közönségünkkel. Emellett külön fület szenteltek a tartalmi stratégiánk fejlesztésének, a közösségi irányelveknek és biztonságnak, illetve annak, hogy miként keressünk pénzt mindebből.
A portál a gyakran ismételt kérdéseket is előveszi és megválaszolja, hogy segítséget nyújtson az alkotóknak az aktuális TikTok-trendek értelmezésében vagy épp a hangeffektek és a zene használatában. Tehát legyen szó technikai részletekről, marketingről vagy közösségépítésről, valószínűleg megtaláljuk a választ a kérdéseinkre. A TikTok a portállal párhuzamosan elindította a Creator Portal fiókot is, melyen az applikáció már “befutott” arcai segítenek a kontent kreálásban.

Miért jó ez nekem?
…hogy zenészként pontosan miként is profitálhatunk a legtöbbet a TikTokból, az egy nagyon aktuális és folyamatosan alakuló, fejlődő kérdéskör. Az biztos, hogy megéri képben lenni, és kalandorként nyitni az új irányokba.