A ChatGPT felhasználói mostantól közvetlenül az alkalmazáson belül is felismerhetik a zenéket az Shazam technológiájával. Az Apple zeneazonosító eszközének integrációja március 9-én kezdett el globálisan megjelenni iOS-en, Androidon és weben.
A használata egyszerű: a felhasználóknak csak egy olyan promptot kell beírniuk, amiben szerepel a “Shazam” szó, például „Shazam, mi szól most?” vagy „Shazam, mi ez a dal?”. A ChatGPT ezután azonosítja a zenét, és a beszélgetésben megjeleníti a dal borítóját, valamint egy rövid hangelőzetest.
A funkció minden ChatGPT felhasználó számára működik, azonban azok a felhasználók, akiknek már telepítve van a Shazam alkalmazásuk, a felismert számot közvetlenül el is menthetik saját könyvtárukba.
Az integráció célja, hogy a felhasználók gyorsan és egyszerűen felismerhessék a dalokat, és bele is hallgathassanak azokba anélkül, hogy el kellene hagyniuk a ChatGPT felületét.
Egyre több zenei funkció jelenik meg a ChatGPT-ben
A Shazam integráció az OpenAI által épített alkalmazás-ökoszisztéma újabb bővítése. A vállalat 2025 októberében indította el ezt a rendszert, amelyben több külső partner szolgáltatásai is elérhetők – köztük a Spotify, a Booking.com, a Canva, a Coursera, a Figma és az amerikai ingatlan platform, a Zillow.
Az együttműködések között kiemelt szerepet kap a zene is. A Spotify-integráció például lehetővé teszi, hogy a felhasználók személyre szabott zene- és podcast ajánlásokat kapjanak a chat ablakon belül. 2025 decemberében pedig az Apple Music is csatlakozott, amelynek segítségével a felhasználók promptokkal kereshetnek zenéket vagy hozhatnak létre lejátszási listákat.
Míg ezek az integrációk inkább a zenehallgatásra és a playlistek összeállítására épülnek, a Shazam funkció kifejezetten a dalok felismerésére koncentrál.
Újabb lépés a Shazam integrációk sorában
A Shazamot az Apple 2018-ban vásárolta fel, és a szolgáltatás ma már több százmillió felhasználóval rendelkezik világszerte. Az elmúlt években több új együttműködés is született: 2024-ben például a Ticketmasterrel integrálták a platformot, így egy dal felismerése után azonnal megjelenhetnek az adott előadó közelgő koncertjei.
2023-ban pedig az iOS-verzió képessé vált arra is, hogy zenét azonosítson videós tartalmakból olyan platformokon, mint a YouTube, az Instagram vagy a TikTok.
Az Apple közben a mesterséges intelligencia területén is aktívabbá vált: az Apple Music nemrég új metaadat-követelményeket és úgynevezett Transparency Tags jelöléseket vezetett be, amelyek nagyobb átláthatóságot biztosítanak az AI által generált zenei tartalmak esetében.




