Tudtad, hogy egy 2019-es felmérés szerint a zeneiparban dolgozók mindössze 21,7 százalékát teszik ki nők? És azt, hogy hetven közismert zenei vállalat elnökének vagy ügyvezetőjének csak 13,9 százaléka nő? A női esélyegyenlőségért dolgozó szervezetek munkája napjainkban is egyértelműen hiánypótló.

A USC Annenberg Inclusion Initiative 2019-ben megjelent tanulmánya megdöbbentő adatokat közölt a nők helyzetéről a zeneiparban. Eszerint abban az évben a legnépszerűbb producerek közül mindössze 2,6 százalék, ugyanekkor, a 2767 dalszerzőből pedig csak 12,5 százalék volt nő. 2019-ben ráadásul a legjobb művekért elismerést kapott, nem klasszikus zenei kategóriában alkotó producerek kizárólag férfiak voltak. A tanulmány kimutatta, hogy ebben az évben egy hétéves negatív rekordot döntöttek meg a női alkotók adatai: kattints ide a teljes dokumentumért! A tendencia ugyanakkor nem visszafordíthatatlan. Érdemes például a 2019-es Joker filmzenéjét jegyző Hildur Gudnadóttirra gondolni, aki a legelső Oscar-, Golden Globe- és BAFTA-díjat is elnyerő női szerzőként írta be magát tavaly a zenetörténelembe
–
és remélhetőleg számtalan női producernek, zeneszerzőnek mutatta meg, hogy van remény a változásra. Bemutatunk néhány inspiráló szervezetet, amelyek azért dolgoznak, hogy a nemek aránya kiegyensúlyozottabb legyen a zeneiparban.
She Is The Music
A SITM egy nonprofit szervezet, amely azért dolgozik, hogy a növekedjen a nők száma a zeneiparban, legyen szó dalszerzőkről, hangmérnökökről, producerekről, előadókról, vagy a szakma szakértőiről. A szervezet nemcsak összeköti és összetartóbb csoporttá szervezi az érintetteket, hanem programokkal, forrásokkal is segíti azokat a kezdeményezéseket, ahol a cél a valódi változás elérése, és a nemek arányának javítása. A She Is The Musicot többek között tartalomgyártók, lemezkiadók, ügynökségek, médiavállalatok, streaming szolgáltatók is segítik, így olyan programokat szervezhetnek, mint például kifejezetten nőknek szóló dalszövegírói workshopokat vagy tematikus mentorprogramokat.
Itt kövesd őket:
She Shreds Media
Az elsősorban női előadókat bemutató, 2020-ban sajnálatos módon megszűnt, nyomtatásban is megjelenő és kifejezetten hiánypótló She Shreds Magazine utódja. Az oldal munkája a női gitárosok, basszusgitárosok támogatása és a gitáros kultúra terjesztése, népszerűsítése körül forog. A céljuk, hogy folyamatosan újradefiniálják, hogyan köt össze bennünket a zene, mindezt egy inkluzív, mindenki számára elérhető zenei közösség fenntartásával. Megéri őket követni a TikTokon, ahol az Artist Feature videókban rendszeresen mutatnak be új, tehetséges zenészeket.
Itt kövesd őket: weboldal, Instagram, TikTok
Shesaid.so
Egy újabb inspiráló szervezet, mely a nők és a társadalmi nemi kisebbségek érdekvédelmét, a sztereotípiák lebontását tűzte ki céljául a zeneiparban. A csapatukat kiadók és booking ügynökségek szakemberei, előadók, zeneszerzők és kreatívok is erősítik. A központjuk Londonban és Los Angelesben található, de van már kirendeltségük Franciaországban, Mumbaiban és Olaszországban is. A férfiakat abszolút a szövetségeseiknek tekintik a küldetésükben, a négy legfontosabb szempontnak az együttműködést, a sokszínűséget, az inkluzivitás és a közösséget tekintik. Érdemes átböngészni a hivatalos oldalukat, és megéri követni őket Instán is, ahol rendszeresen osztanak meg tippeket naprakész módon, közérthető és megragadó formában.
Itt kövesd őket: weboldal, Instagram, Twitter
Hasonlóan közérdekű, izgalmas Instagram-oldalak a témában, amelyeket érdemes követni, nem csak nőknek!
- Women in music
- Women’s Audio Mission
- Women Who Rock
- Amplify Her Voice
- We Are Moving The Needle
- SoundGirls
Miért érdemes hasonló közösségek, szervezetek digitális felületeit követni?