A Petőfi Kulturális Ügynökség a magyarországi és Kárpát-medencei könnyűzenei, világzenei és jazz ipar támogatása céljából 1,3 millárd forint keretösszegű pályázati csomagot hirdetett meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából. Görgess le a részletekért!

A 2021. szeptember 15 -től elérhető pályázatok:
1. Könnyűzenei, világzenei és jazz produkciók létrehozásának támogatása – „Legyen öröm a zene” című pályázat célja, hogy a hazai és határon túli magyar előadók, rendezvényhelyszínek és technikai szakemberek számára lehetővé tegye a kulturális élet újraindítását célzó programban való részvételt. A felhívás keretében egy eddig be nem mutatott könnyűzenei, világzenei és jazz produkciót kell megvalósítani a pályázatban foglaltaknak megfelelő klubban/koncerthelyszínen.
A támogatás legalább 75%-át az előadók honoráriumára kell fordítani
A nyílt pályázat keretösszege 400 millió forint.
A pályázat benyújtásának határideje: 2021.09.15. – 2021.10.01.
2. A magyar zenei menedzserek és zeneipari szervezetek tevékenységeinek támogatása című pályázat célja, azon könnyűzenei, világzenei és jazz ipari szereplők, kiadók, zenei produkciós szervezetek, ügynökségek, zenei irodák támogatása, akik alapvetően és igazoltan több előadó menedzselésével foglalkoznak, több, egymásra épülő zeneipari tevékenységet együttesen, saját tevékenységi körükön belül végeznek, kiemelt céljuk, illetve tevékenységük a tehetségkutatás, illetve -gondozás és olyan kidolgozott akciótervvel rendelkeznek, amely hosszútávú stratégiai célokat fogalmaz meg Kárpát-medencei és világpiaci kitekintéssel kapcsolatban, további célja a Kárpát-medencében alkotó és élő magyar könnyűzenei, világzenei és jazzegyüttesek támogatása kulturális tevékenységük megőrzése és fenntartása érdekében, új művek, produkciók, kreatív tartalmak létrehozására.
A nyílt pályázat keretösszege 700 millió forint.
A pályázat benyújtásának határideje: 2021.09.15. – 2021.10.01.
3. A Kárpát-medence zenei közösségi hálózata című pályázat célja, hogy legalább 3 helyszínen (melyből legalább egy határon túli magyarlakta területen elhelyezkedő), legalább 3 magyar előadó bevonásával (melyből legalább 1 határon túli magyar előadó) turnészerű produkciók jöjjenek létre, melyek hosszabb távon elősegítik a megfelelő infrastruktúrával rendelkező hazai és határon túli könnyűzenei, világzenei és jazz koncertek lebonyolítására alkalmas helyszínek és piaci szereplők (könnyűzenei, világzenei és jazz előadók és könnyűzenei, világzenei és jazz koncerthelyszínek Kárpát-medencei szintű közösségének kiépítését.
A nyílt pályázat keretösszege 200 millió forint.
A pályázat benyújtásának határideje: 2021.09.15. – 2021.10.01.
A Petőfi Kulturális Ügynökség pályázati kiírásai mától elérhetők a kultura.hu oldalon, a pályázatok benyújtására pedig az Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszerben (EPER) van lehetőség.
A pályázati felhívások szempontjait és célkitűzéseit az újonnan megalakult kilenc fős szakmai kollégium értékelte. A könnyűzenei szakmai kollégium tagjai:
- Horváth László, a kollégium elnöke, a Fonó Budai Zeneház ügyvezető igazgatója
- Both Miklós – zeneszerző, előadóművész, népzenegyűjtő
- Cselőtei László – az NKA Hangfoglaló kollégium elnöke, a HammerWorld magazin alapítója
- ifj. Csoóri Sándor – zenész
- Dénes Adél – a Petőfi Kulturális Ügynökség Könnyűzenei Igazgatója
- Gőz László – zenész, tanár, a Budapest Music Center alapítója
- Mező Mihály – zenész, a Magna Cum Laude zenekar frontembere
- Muraközy Péter – az NKA Könnyűzenei kollégium elnöke, az Akvárium és az Expresszó Klub üzemeltetője, a Veszprémi Utcazene Fesztivál főszervezője
-
† Póka Egon – zeneszerző, zenész, a Kőbányai Zenei Stúdió művészeti szakképző iskola alapítója, igazgatója
Fotó: Pexels