A YouTube egy
évvel ezelőtt indította útjára a saját rövid videós platformját! Nézzük, hol
tart most a TikTok egyik legkomolyabb kihívója, milyen kérdések merülhetnek fel a használatakor és mi
az, amit neked is mindenképpen tudnod kell a működéséről!

A
következő nagy feltörekvő
Egy évvel
ezelőtti indulása után a YouTube Shorts nem sokkal később meg is kezdte a
terjeszkedését, minden felhasználó számára elérhetővé vált, majd a vállalat egy
100 millió dolláros alapot is bejelentett, kifejezetten a tartalomgyártók
támogatására. A YouTube hivatalos blogbejegyzése szerint az elmúlt tizenkét
hónap tanulsága, hogy három dologra kell összpontosítaniuk a jövőben,
ha a Shorts fejlődéséről van szó:
- Az
videókészítés lehetőségeinek fejlesztésére, amely ösztönzőleg hat a
tartalomgyártók számára. - A nézői
élmény tökéletesítésére, hogy mindenki megtalálja a számára izgalmas
tartalmakat. - Arra, hogy
az alkotók munkáját a megfelelő módon és minőségben jutalmazzák – ez
természetesen a bevételszerzési lehetőségek fejlesztését jelenti.
A bevételszerzés jövője
A tartalomgyártók
anyagi támogatása már régóta égető kérdés a YouTube Shorts esetében, hiszen ezek
a videók elképesztő nézettséget generálnak. Kevin Ferguson megfogalmazásában a százmillió
dolláros támogatási alap csak
az első lépés a rövid YouTube-tartalmak monetizálásában, illetve az alkotók
megfelelő támogatásában. Ferguson szerint a vállalat egy hosszútávú üzleti
modell kialakításán dolgozik, és már a különféle hirdetési típusok tesztelése
is elkezdődött. A YouTube egyelőre nem árulta el, hogy pontosan mennyit fizetnének
a tartalomgyártóknak, de a korábbi találgatások alapján havi tíz- és százezer
dollár közötti összeg jött szóba –
mindez persze a videók teljesítményétől függ majd. A YouTube Shorts videók
egyébként összesen már napi 15 milliárd megtekintést generálnak.
Különbségek
A rövid
videók monetizálása jelenleg teljesen eltér attól, ahogyan a hagyományos videók esetében
történik a bevételszerzés a YouTube-on. Az utóbbi esetében részt kell venned a
YouTube Partnerprogramjában, így szerezhetsz bevételt a videóid alatt futó hirdetésekből.
A Shorts tartalomgyártói viszont az említett alap bizonyos töredékéhez
juthatnak hozzá. Bár ez egy kötetlenebb rendszer, a Partnerprogramnak is számos
előnye van, például közvetlenebb kontakt a YouTube munkatársaival és így tovább.
A Shorts-tartalmakkal kapcsolatos kifizetési rendszer a jövőben a már jól működő
modellre is hatással lehet.

Miért
izgalmas a legnagyobb videómegosztó első születésnapját ünneplő formátuma? Nézzük
az alapokat!
Miért hasznos
előadóként képben lenned vele?
Mert
remek módja az új zenék felfedezésének
- A hangklipek
a rövid videós formátum egyik legfontosabb komponensei. Eszünkbe juthat a
TikTok kapcsán nemrégiben
közzétett adat, mely szerint már a felhasználók 75 százaléka használja az
alkalmazást új előadók felfedezésére. Mivel a formátum nagyon hasonlít, ez a
dolog hasonlóan működik a dolog a YouTube Shortson is.
Mert új lehetőség
arra, hogy kapcsolatot teremts a rajongóiddal
- A rövid, kreatív,
vicces és szórakoztató videók újabb lehetőséget jelentenek arra, hogy megtaláld
a közös hangot a rajongóiddal. Emellett, akárcsak a TikTokon, itt is megszólíthatsz
egy teljesen új közönséget. A YouTube digitális kultúrában betöltött szerepét nem
kell ecsetelnünk: a hagyományos formátumú tartalmaktól pedig már csak kattintás
választja el a nézőket a Shorts videóktól – a rendszeres posztolás ebből
adódóan még nagyobb esélyt jelent arra, hogy új követőid legyenek a platformon.
Mert itt
is hatékonyan népszerűsítheted az új zenéidet
- Manapság az előadók
számára elengedhetetlen, hogy a megfelelő digitális eszközökkel is promótálják a
kiadványaikat. A siker kulcsa tehát, hogy lépést tarts az új trendekkel és folyamatosan
aktív legyél a legnépszerűbb felületeken. A Shorts esetében is érdemes
megtervezni, majd pedig kivitelezni egy stratégiát egy-egy új zene megjelenése
előtt. A cél, hogy felkeltsd és meg is tarts a követőid érdeklődését, akiket majd
átirányíthatsz a hivatalos YouTube-csatornádra.
Készítsd
el az első YouTube Shorts videódat!
- Nyisd meg a
YouTube alkalmazást a telefonodon (egyelőre a Shortsnak nem készült különálló
app) - Koppints a
képernyő alján látható pluszjelre, majd a hagyományos videó alatti Shorts
opcióra. - A felvétel
közben válogass a képernyő jobb oldalán lévő eszközökből. - Ha mindent
beállítottál, töltsd fel a videódat! - Ne feledd!
Shorts videót már feltöltött YouTube-videókból is készíthetsz. Ehhez a videó
alatt lévő menüsávból kell kiválasztani a Shorts gombot.

Ismerd meg a Shorts zenei könyvtárát!
- Egy saját videó
készítésénél kattints a képernyő tetején lévő Hang hozzáadása gombra. - Állítsd be
magadnak egy-egy szuper dal legjellegzetesebb részét. - Fedezd fel
az itt elérhető zenéket! A kész videók bal alsó sarkába kattintva megtalálod,
hogy milyen zene szól épp, ahogy azt is, hogy milyen videókban használták még
fel az adott hangklipet. - Ezen az
oldalon arról is tájékozódhatsz, hogy eddig összesen hányan használták fel a
szóban forgó hangot.
A
leggyakoribb kérdések
Az egy
percnél rövidebb felvételek feltöltéskor automatikusan Shorts videók lesznek?
- Igen, amennyiben
9:16 vagy 1:1-es képaránnyal töltöd fel őket.
Kapnak
a feliratkozóid értesítést, amikor feltöltesz egy Shorts videót?
- Nem, viszont
a csengővel feliratkozó felhasználók személyre szabott értesítéseket kapnak.
Egy nap maximum három ilyen értesítést küld ki a felület.
Hogyan
nézheted meg, hogy jól teljesítenek-e a Shorts videóid?
- A Shorts
videókkal kapcsolatos elemzéseket a kérdéses videódból vagy a YouTube Analyticsből
érheted el.
A tervek
szerint a hagyományos formátumú és a Shorts videókat a YouTube a jövőben még
jobban elkülönítené az alkalmazásban. Emellett a hangklipek hozzáadásának
fejlesztését, egy pontosabb idővonal-tervezőt és remixelési lehetőség
bevezetését is tervezik. Ezekről a bejelentésekről itt olvashatsz részletesebben.
Mindenképpen kövesd a WMMD oldalait, hiszen minden fontos változásról és
újításról beszámolunk!
Kövesd a blogunkat! Nemsokára új YouTube Shorts cikkel jelentkezünk, amelyben néhány tuti tartalomgyártással kapcsolatos tippet osztunk meg a témában.