A magyar élőzene nemzetközi érvényesítését tűzi ki célul
a Hangfoglaló Program legújabb pályázata. Görgess le a részletekért!

A felhívás keretében könnyű-, jazz és világzenei műfajba
besorolható, élőzenét szolgáltató együttesek, előadóművészek külföldön történő
élőzenei felléptetésének, nemzetközi PR-kampányának, stratégiai alapon
tervezett sajtójelenlétének, nemzetközi szakmai együttműködéseinek támogatását teszik
lehetővé. A pályázat célja – a járványhelyzetre való tekintettel –, hogy az
exportképes produkciók adott esetben 2022-ben turné nélkül is jelen tudjanak
lenni a számukra fontos nemzetközi célpiacokon. A rendelkezésre álló tervezett
keretösszeg összesen 90 millió forint.
Igényelhető támogatás fellépések esetén koncertenként
maximum 250.000 forint, összesen maximum 1.500.000 forint.
A pályázat benyújtásának határideje: 2022.01.05.
Külföldi turné alatt a Kollégium azon koncertsorozatot érti, amelynek első és utolsó fellépése között a zenekar/előadó külföldön tartózkodik, és ezen időszak során több fellépést is teljesíthet. Az egyes turnékra külön lehet pályázni, teljes évre vonatkozó, több turnét felsoroló pályázat esetében a Kollégium az első turnét veszi figyelembe, arról dönt.
Nemzetközi PR-kampány, vagy stratégiai sajtójelenlét alatt a Kollégium olyan külső (nemzetközi) szereplő bevonásával megvalósuló online, offline, rádió, TV-megjelenések összességét érti, amely igazoltan azt szolgálja, hogy a zenekar/előadó a COVID-19 ellenére is fenn tudja tartani egy-egy régióban a közönség érdeklődését, ahol igazolható érdeklődés mutatkozik a produkció iránt. Remarketing-alapú social media kampány önmagában nem számolható el nemzetközi PR-kampányként, csak akkor, ha egy átfogó, megindokolt kommunikációs stratégia részét képezi.
Nemzetközi szakmai együttműködés alatt a Kollégium olyan kollaborációk és partneri viszonyok kiépítését érti, amelyben a szerző/előadó saját lemezfelvételébe nemzetközileg elismert producert, szakembert tud bevonni a jobb eredmény elérése, esetleg az így megalkotott dal cirkulációja (radioplug kampány, harmadik fél által kurált playlistek pitch-elése, stb.) érdekében.
A pályázat részleteiről,
a jelentkezés további feltételeiről és az elbírálás menetéről ide kattintva
olvashatsz bővebben.
Vedd igénybe legújabb szolgáltatásunkat!
Zenei pályázatírás? Segítünk! A WMMD a zenei pályázatok teljes körű
lebonyolításával is megkönnyítheti a munkádat. Kattints ide a részletekért!
Fontos!
Ha ehhez a pályázathoz szeretnéd igénybe venni a
szolgáltatásunkat, jelezd az ezzel kapcsolatos szándékodat a palyazat@wmmd.hu
címen december 12-ig!