Kiégés? Ez a platform segíthet!
Tudtad, hogy tízből kilenc alkotó érezte már úgy, hogy kiégés veszélyezteti a karrierjét? Ha nem is számított tabutémának, az úgynevezett burnout szindróma hosszú éveken át nem volt szokványos beszédtéma az internet alkotói közösségeiben. A Vibely névre keresztelt közösségi oldal ezt a problémát igyekszik láthatóvá tenni, továbbá segíteni és összefogásra ösztönözni a tartalomgyártókat és a közönségüket.

Az oldalt Teri Yu, az Asana egykori termékmendezsere és Theresa Lee szoftverfejlesztő álmodta meg, kifejezetten azzal a vízióval, hogy a központi kérdésként a kiégés problémáját határozzák meg. Az ötlet egyáltalán nem volt légbőlkapott: a Vibely legújabb kutatása is rávilágított arra, hogy az interneten aktív tartalomgyártók 71 százaléka fontolgatta már a karrierje során, hogy otthagyja az alkotói munkáját. Nézzük, miért lehet nagyon fontos az idén útjára indult Vibely.
Vibely – miről szól pontosan?
Egy olyan alkotói és rajongói kommunikációs platform, amely lehetővé teszi a valódi, nyitott és hatékony kommunikációt, (például a szintén népszerű Discorddal ellentétben) egy újszerű, kevésbé tech- és játékorientált perspektíva érvényesítve. Az oldalon a tartalomgyártók létrehozhatnak saját csatornákat, ahol megoszthatják a gondolataikat a rajongóikkal – akik szintén chatelhetnek egymással és saját csoportokat alakíthatnak ki. A Vibely közösségeiben minden egymás támogatásáról, a kiégés elleni küzdelemről és a mentális egészség megőrzéséről szól. Felmerülhet a kérdés, hogy napjainkban, amikor számtalan kiváló platform létezik, amelyekkel az alkotók és a közönségük kapcsolódási pontokat találhatnak, van-e szükség egy kifejezetten ilyen fókuszú platformra. Erre talán csak a későbbiekben kaphatunk kielégítő választ – az viszont már most biztos, hogy a Vibely egy új korszak kezdetét jelöli az online közösségek és a tartalomgyártás történetében.
Ha mint jelenséget vizsgáljuk meg, akkor egészen figyelemreméltóak a Vibely létrehozása kapcsán kiváltott reakciók. Ezek alapján olyan igény van a témát érintő párbeszédre, mint még soha. Ez egy első pillantásra apró, de annál lényegesebb lépést jelent, amely kifejezetten pozitív fejlemény az interneten aktív tartalomgyártóknak; zenészeknek, előadóművészeknek vagy akár az influenszereknek.
A Vibely és a SeatGeek közös felmérést készített a kiégésről: a cél az volt, hogy megvizsgálják, mennyire súlyos a probléma az internetes alkotói közösségekben. 150 tartalomgyártó vett részt a kutatásban: az alanyok 45,3 százaléka akkor százezer és ötszázezer közötti, egy-két személy pedig több mint ötmilliós követőtáborral rendelkezett. Kiderült, hogy 90 százalékuk tapasztalta már a kiégés jeleit, 71 százalékuk pedig bevallotta, hogy korábban már fontolgatta, hogy örökre felhagy a tartalomgyártással.
A felmérésből kiderült az is, hogy a tartalomgyártókat legfőképp az online platformok változásai, az ingadozó bevételszerzés és a közönség elvárásaival kapcsolatos szűnni nem akaró nyomás frusztrálja.
A megkérdezettek 65 százalékát bevallottan nyomasztotta, hogy az eredményeik ki vannak szolgáltatva a felületek algoritmusainak. Azok ugyanis váratlanul szabotálhatják a tartalomgyártói stratégiákat, így a bevételszerzést és a mentális egészséget is. Íme, a további eredmények:
- Nyomást éreznek, amiért akár a megélhetés is függhet a tartalomgyártói teljesítménytől: a megkérdezettek 59 százaléka
- A folyamatos tartalomgyártás miatt úgy érzik, robotolnak: a megkérdezettek 51 százaléka
- Szorongást éreznek a követőik száma miatt: a megkérdezettek 51 százaléka
- Zaklatták vagy verbálisan bántalmazták már őket online: a megkérdezettek 41 százaléka
- Imposztor szindrómával küzdenek: a megkérdezettek 29 százaléka
- Úgy érzik, tartalmaikkal kapcsolatos esetleges visszatetszés vagy elégedetlenség komoly veszélyt jelenthet a mentális egészségükre: a megkérdezettek 19 százaléka
Platformok vs. alkotók
A Vibely felmérésében azt is megvizsgálták, hogy a különböző közösségi platformokon mennyire elégedettek és vidámak a tartalomgyártók. Egytől tízes skálán a végső számok így alakultak:
- Snapchat: 3,7/10
- Facebook: 4,4/10
- Pinterest: 5,1/10
- TikTok: 5,5/10
- Instagram: 5,9/10
- YouTube: 5,9/10
A felmérés eredményei mellett a Vibely közzétett egy alkotóknak szóló dokumentumot: ebben a mentális egészség megőrzésével kapcsolatos tanácsokat olvashattak a közösség tagjai. A teljes dokumentumot ide kattintva olvashatod el. A platform jelenleg is dolgozik azon, hogy extra funkciók bevezetéssel segítse az alkotók munkáját. A Tubefilter értesülései szerint tervben van egy rajongóknak szóló, havi előfizetői rendszer kialakítása (extra tartalmakkal és exkluzív eseményekkel), a Vibely saját fizetőeszköze, jutalmak, és így tovább.
A változás szele?
A Vibelyra, a hasonló jelleggel új perspektívákat érvényesítő platformokkal egyetemben, a digitális tartalomgyártás változó, fejlődő tendenciáinak indikátoraként is gondolhatunk. A mentális egészség problémáinak tematizálása legalább olyan fontos ebben a folyamatban, mint például a zeneiparban tevékenykedő nők támogatásáért létrehozott online kezdeményezések, vagy akár a (digitális) zeneiparban általában kevesebb figyelmet kapó dalszerzők segítése.
Ebben a cikkünkben írtunk a nők jelenlegi helyzetéről a zeneiparban.
Ide kattintva a dalszerzők vs. streaming témában olvashatod el egy korábbi cikkünket.