A Spotify több olyan újdonsággal is
előrukkolt, amelyek sokat segíthetnek az előadóknak a zenéik népszerűsítésében.
Ismerd meg a két teljesen új funkciót, valamint a nemrégiben megújított Blend
listákat, amelyek szintén remek eszközök lehetnek a hallgatói bázisod bővítéséhez.

A Canvas a TikTok nyomdokaiban?
A Spotify egy, a TikTokhoz hasonlóan
működő, Canvas videókból álló görgethető feedet tesztel az alkalmazáson belül. A
felhasználói preferencia alapján folyamba rendeződő videókat a főoldalról lehet majd elérni. Arra gondolva, hogy a legfiatalabb generációk előszeretettel fedeznek
fel zenéket a rövid videós platformon, egy komplett Canvas fül igazi áttörést
jelenthet a Spotifynak – és persze az előadóknak is. A jelenlegi elképzelés
szerint ez a menüpont naponta frissül és 15 abszolút friss zenei ajánlást kínál
a hallgatóknak. Ha az adott videó és zene elnyeri a tetszésüket, akkor egyetlen
koppintással bekövethetik az előadót vagy hozzáadhatják egy kiválasztott playlisthez
az adott dalt. Az így felfedezett számokat egyébként könnyedén meg is oszthatják
erről a felületről a közösségi oldalaikon.
A ”tiktokosodással” a Spotify egyértelműen
a zenék felfedezésének módját szeretné bővíteni és megreformálni. Mindez egyelőre
csak néhány országban (az Egyesült Királyságban, Írországban, Ausztráliában, Új-Zélandon
és Kanadában) érhető el, de nagy valószínűséggel teljes körűen bevezetik majd a
felületen, hiszen a Canvas világszerte nagy népszerűségnek örvend. Ha
még nem fordítottál időt arra, hogy Canvas videókat tölts fel a zenéidhez a
Spotify for Artists profilodon keresztül, akkor mindenképp pótold a lemaradást.
Ide kattintva jobban megismerheted a Canvas funkciót.
Beolvasztják a Spotify Live-ot
A korábbiakban Spotify Greenroomként ismert audioroom-alkalmazás nemrégiben
névváltozáson esett át, nemsokára pedig már nem külön appként, hanem a Spotify
részeként találkozhatsz vele. Bár az audioroomok koncepciója itthon nem vált
olyan népszerűvé, mint például a tengerentúlon, erre a funkcióra is érdemes
odafigyelni. Itt írtunk a jelenségről és a kapcsolódó appokról.

Blend: playlistben az erő
Talán nem túlzás azt állítani, hogy 2022-ben
pedig semmi semminek sincs olyan nagy ereje a streamingben, mint a lejátszási
listáknak. Ha az új dalod felkerül egy népszerű listára, legyen
az személyre szabott vagy szerkesztői playlist, az jelentősen megdobhatja a
zene hallgatottságát. A nemrégiben új funkciókkal bővülő Blend lehetővé teszi,
hogy a hallgatók saját listákat hozzanak létre a barátaik bevonásával. Ez azt jelenti,
hogy a korábban bonyolultan működő Blend már néhány kattintással elérhető. De
miért is olyan fontos ez az előadók számára? Elsősorban azért, mert a
hallgatóid az így létrejövő listákon is terjeszthetik a zenédet, és
megismertethetik azokkal az ismerőseikkel, akik még nem hallgatják a kiadványaidat.
A hatékonyságnak garantált: a személyes kedvenc dalok jelenléte és a
baráti ajánlás miatt ezeket a listákat nagy valószínűséggel végighallgatják a felhasználók.
Ha még nem javasoltad a hallgatóidnak,
hogy készítsenek Blend listákat a legjobb barátaikkal, most itt az idő! Ösztönözd
őket az elkészült listákkal kapcsolatos kérdésekkel, például a listákon
szereplő hasonló, izgalmas előadókról.
Hasonlóan hatékony lehet, ha te magad
készítesz közös Blendet egy másik előadó közreműködésével. Az így elkészült
playlist mindkettőtök követőit bevonzhatja. A Spotify a jövőben kifejezetten
nagy figyelmet kíván szentelni az előadók által készített Blend listáknak,
amelyek a saját zenék terjesztése mellett arra is jók, hogy a közönség gördülékenyebben kézhez kapja az előadót inspiráló dalokat.
Idén márciustól már tíz felhasználó is
szerkeszthet egy ilyen listát, amelyet ezt követően bárki hozzáadhatja a
kedvenceihez. A Blend előnye, hogy mindez nem igényel jelentős időt vagy
szerkesztői ambíciót, hiszen a listákat automatikusan generálja a felület a
hallgatások alapján, az aktuális kedvencekből.
Nem tudod, hogyan készítsd el a saját
Blend listádat? Íme a legfontosabb lépések:
- Kattints a Spotify mobilapp alján elhelyezett
keresésre (nagyító ikon). - Válaszd ki a Made for Us felirat alatt
lévő nagy pluszjel ikont. - Koppints az Invite gombra, és küldd el a
linket annak, akit szeretnél meghívni a Blendbe.

Nem jött be a Blend, vagy még nem elérhető
a számodra? Készíts hagyományos, egyedi listákat a barátaiddal!
- Kattints a Spotify mobilappban a keresés
gombra (nagyító ikon) mellett található + ikonra. - Add meg a lejátszási lista nevét, majd koppints
a Létrehozás feliratra. - Válaszd a letöltést jelző nyilacska
mellett lévő pluszjeles ikont. - Másold ki a linket, és küldd el annak, akit
szeretnél meghívni a listába. - Adjátok hozzá mindketten a kívánt dalokat.
Ha PC-n vagy Macen szeretnél létrehozni
közös listákat, azt az asztali alkalmazásban is meg tudod tenni: ehhez engedélyezni
kell a képen is látható Collaborative playlist beállítást.

Jönnek a Featured Curators listák
A Spotify szintén tesztfázisban lévő újdonsága
a hallgatók által készített lejátszási listák népszerűsítését teszi lehetővé. Az
alkalmazás 406 millió felhasználójának saját lejátszási listáiban a hivatalos
szerkesztői listákhoz hasonló, vagy akár annál is több lehetőség rejlik. Az úgynevezett Featured Curators listák népszerű, sokak által követett felhasználók és
influenszerek playlistjeit népszerűsítik majd.