
A következő tíz évre igazán elképesztő éves rekordbevételt jósol a Spotifynak a vállalat vezérigazgatója, Daniel Ek. A szóban forgó százmilliárd dollár az évek során tízszeresen meghaladná a vállalat tavalyi évi 11,4
milliárd dolláros bevételét. Ek a június 8-ai Investor Day eseményen állt elő a becslésekkel. Az esemény a platform podcastokkal és hangoskönyvekkel
kapcsolatos fejlesztései körül forgott: Ek reméli, hogy a befektetőket is
meggyőzi, hogy a Spotify egy zenestreaming appból egy óriási médiabirodalommá
nőtte ki magát 2022-re.
„A Spotify vakmerő célkitűzéseket tűzött ki magának, és küzdeni is fog érte,
hiszen olyasmibe szeretnénk invesztálni, amit manapság fontosnak tartunk” – magyarázta
Ek. A jelek szerint ez a vakmerőség kifejezetten jót tett a vállalatnak, hiszen
nem sokkal azután, hogy a Spotify a piaci értékének 50 százalékát elvesztette
idén márciusra, a részvények most azonnal 6,5 százalékot emelkedtek. Érdemes
tehát odafigyelni a podcastokra és a hangoskönyvekre is a felületen, hiszen a
Spotifynak láthatóan ambiciózus tervei vannak ezekkel a formátumokkal.