
A Music Hungary Szövetség 2017-ben nőtt ki a 2012 óta évente
megrendezett Music Hungary Konferenciából azzal a három kiemelt céllal, hogy
párbeszédeket indukálva összefogja a zeneipari szereplőket, tudás átadással és
professzionális attitűddel gazdagítsa tagjait, és végül, de nem utolsó sorban
szakmai érdekképviseletet biztosítson.
Idén, 2022-ben a Szövetség egy másik régi tervét is megvalósítja, hogy rangos
szakmai díjjal tüntethesse ki a könnyűzene kiemelkedő tehetségeit és
szakembereit a zenészektől az előadókon át a háttérben dolgozókig, ezért alapít
egy Music Hungary-díjat, hogy ezzel is több figyelmet irányítson a zenei
szektorra, elismerésben részesítse a kiemelkedő teljesítményeket.
A díj megalapítása és az első díjátadó gála egybeesik a
Konferencia jubileumával, így a Szövetség kiemelten fontosnak tartja, hogy
ebben az évben indítsa el hagyományteremtő módon ezt a gálát. A díjat nyolc
kategóriában fogják kiosztani, ezekről ide kattintva olvashatsz bővebben.
A X. Music Hungary & Showcase időpontja: 2022 november 29-30.
Helyszín: Hangvilla Multifunkcionális Közösségi Tér, Veszprém