A közelmúltban több olyan izgalmas YouTube-újdonságról
érkezett hír, amely a felületen aktív előadók, tartalomgyártók számára
kiemelten fontos lehet. Ahogy az lenni szokott, az újítások többsége ezúttal is
a tengerentúlon debütál, vagy kerül majd tesztfázisba – ugyanakkor a hazai YouTube-partnereknek
is előrevetíti több közelgő, hasznos eszköz érkezését.

Új promóciós lehetőségek
A videómegosztó újabb eszköz ötletével rukkolt elő a
csatornáikat népszerű kívánó partnereknek: a YouTube Studióban elhelyezett Promotions
fül segítségével az alkotók a tervek szerint saját hirdetéseket hozhatnak
létre a feltöltött videók felhasználásával. A platform azt szeretné, hogy a
tartalomgyártók hatékonyabban promotálhassák a csatornájukat, és könnyebben jussanak
új követőkhöz: ebből az okból, a Google Adst igénybe vevő megoldások helyett
egyenesen a YouTube Studión keresztül lehetne a hirdetni a csatornákat, illetve
akár a tartalomgyártó tevékenységéhez illő termékeket is. A Promotions fül
jelenleg tesztfázisban van, és az is elképzelhető, hogy megmarad kísérlet
szintjén. Az viszont feltétlenül biztató, hogy a YouTube szüntelenül dolgozik
olyan új eszközök fejlesztésén, amelyek gazdagítják a tartalomgyártók,
influenszerek, és természetesen a zenei előadók bevételszerzési lehetőségeit is.
Új Shorts-eszközök
Ami az új, biztosan úton lévő bevételszerzési eszközöket
illeti, a YouTube legnagyobb dobása a Shorts 2023-ra
tervezett monetizálása lesz. A YouTube a tervek szerint a Shorts videók
közé helyez majd el reklámokat. Mivel ezek a hirdetések nem az egyes videók
elején, hanem egy-egy videó között jelennek majd meg, az így befolyt hirdetési
bevételeket a platform összesíti, majd elosztja a Partnerprogramban részt vevők
között, afféle részesedésként az egyes csatornák nézettsége alapján. Mindez azt
is maga után vonhatja, hogy a bevételszerzés beállításához szükséges 4000
megtekintett óra követelménytől eltekintenek a jövőben – hiszen néhány
másodperces Shortsokat feltöltő csatorna esetén ez sokkal nehezebben
teljesíthető, mint a hagyományos videókkal. A bevételek megosztásában ez a
modell eltér a már megszokottól: a videóknál 45% folyt be a YouTube-nak, 55%
pedig a tartalomgyártók zsebébe került. A Shorts esetében az arány
megcserélődik, tehát a mostani elgondolás szerint a vállalat kapja majd a
nagyobb részesedést. A YouTube azért döntött így, mert az ominózus 10
százalékból a videókban felhasznált zenei jogdíjak egy részét szeretné fedezni.

Creator Music: még több zene
Az új monetizációs eszközökhöz kapcsolódó fontos újdonság a
bétatesztelés fázisában lévő Creator Music, amely egy hatalmas könyvtár lesz a
videókban felhasználható hangklipekkel. Óriási mérföldkő a platform, valamint
tartalomgyártók számára is, hogy ennek segítségével az így felhasznált dalokkal
készített videókból a videósok és a zenék jogainak tulajdonosai is részesedést
kapnak majd. Az így rendelkezésre álló adatbázisból akár egy
adott büdzséhez igazított dalválasztásra is lehetőség lesz a felületen. A
Creator Music ősszel debütál, elsőként csak az Egyesült Államokban, majd
2023-ban tovább terjeszkedik. A YouTube jelenleg független kiadókkal tárgyal az
itt licenszelhető zenék katalógusainak ügyében.
Podcastok a YouTube-on
A podcastforradalom
2022-ben is releváns fogalom, ha a digitális tartalomfogyasztás meghatározó tendenciáiról
van szó. A legnépszerűbb trendekből a YouTube sem akar kimaradni, aminek ékes
bizonyítéka az augusztusban útjára indított, egyelőre csak az Egyesült
Államokból elérhető Podcast
aloldal. A vállalat nemrégiben nagy összegeket fektetett abba, hogy a
podcastereket rábírja a műsoraik videós változatainak feltöltésére, és egy részletes tervet
is közzétett, amelyben a podcastterjesztéssel kapcsolatos újdonságokat
foglalta össze. Ezek között szerepel a tartalomgyártóknak dedikált landing
oldal, speciális hirdetéstípusok bevezetése, tartalomgyártói eszköztár a
hallgatottság monitorozásához, és így tovább. A podcast műfaja és a digitális
zeneipar ma már kéz a kézben járnak. Remek példa erre Björk
vadonatúj podcastja, amelyben a saját diszkográfiáját mutatja be részletesen
a rajongóinak. A műsor bejelentését az énekesnő összehangolta a legújabb
albumának érkezésével: a szeptember 30-án megjelenő Fossora című lemezt már
most elképesztő hype övezi.
Automatikus vízjelek
Idén augusztustól az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő
YouTube Shorts újabb alapvető beállítást vett át legnagyobb riválisától, azaz a
TikToktól: a tartalmakkal való visszaélések megelőzése érdekében minden
letöltött Short vízjelet kap. A platform egyik munkatársa úgy fogalmazott, hogy
ezzel a tartalmakkal való visszaéléseket szeretnék megakadályozni. A YouTube
ugyanis azt
szeretné, hogy (akárcsak a TikTok esetében), a nézők tudnák, hogy az adott
videó erről a platformról származik. Ez a változás elsőként a YouTube böngészős
verziójába érkezik, de a tervek szerint idővel a telefonos alkalmazásokban is
bevezetik majd.
A YouTube felgyorsul
Napjainkban nem kérdés, hogy a rövid, gyorsan fogyasztható
tartalmakkal lehet a leggyorsabban nagy elérést generálni a közösségi
oldalakon. A változó tartalomfogyasztási szokások azt is befolyásolják, hogyan
fordulunk a hagyományos tartalmak felé: a YouTube megosztott egy statisztikát
arról, hogy a felhasználók milyen gyakran gyorsítják fel a videókat, ezáltal rövidebbé
és gyorsabban befogadhatóvá téve őket. A kimutatás szerint azok 85 százaléka,
akik változtatnak a videók eredeti sebességén, a gyorsabb lejátszást
választják. A
statisztikáról szóló blogbejegyzést itt lehet elolvasni.

Jönnek a kommentelős Shorts válaszok is
A TikTokról, illetve tavaly óta az Instagramról is ismerős
lehet a funkció, amikor egy kommentre videóval válaszolunk, és a hozzászólás is
megjelenik a végeredményben. Nemsokára a Shortsnál is elérhető lesz ez a
lehetőség. Az ilyen módon kiemelt hozzászólások gazdái értesítést kapnak. A
YouTube kiemelte,
hogy ez csak az egyik első újítás a sok közül, amelyre a Shorts
kommentszekciójában számítani lehet a közeljövőben.
A YouTube számokban
Miért éri meg az alkotóknak, így az előadóknak, zenészeknek
is résen lenni a YouTube újdonságait illetően? Lyor Cohen, a vállalat zenei
vezetője nemrég elárulta, hogy összesen hatmilliárd dollárt fizettek a
zeneiparnak egy év leforgása alatt. Ez kétmilliárd dollárral több az előző évi
adatokhoz képest. A YouTube nem titkolja, hogy ezzel legnagyobb vetélytársa, a
Spotify babérjaira szeretne törni. Az
összefoglalóból az is kiderül, hogy a felhasználók által generált tartalmak
(UCG) az említett bevétel 30%-át tették ki. A YouTube-ra a fiatalabb generációk
tartalomfogyasztási szokásai miatt is érdemes odafigyelni: noha az összes
megtekintési idő tekintetében már a TikToké az aranyérem, a
YouTube továbbra is ott a rövid videós platform nyomában.