
A bevételszerzési funkciók bevezetésének lehetőségét
fontolgatja napjaink egyik legnépszerűbb új közösségi appja, az immár 15 millió
felhasználóval rendelkező BeReal. A Financial Times értesülései szerint az
alkalmazásban fizetős, prémium szolgáltatásokkal valósulna meg a tartalmak
monetizációja – tehát nem hirdetések megjelenítésén keresztül.
A BeReal tulajdonosai szeretnék elkerülni, hogy az app abba
a csapdába essen mint az Instagram: tehát hogy a tartalmak terepén egysíkú és
telített, a reklámok tekintetében pedig kényelmetlen vagy túlzsúfolt legyen. Mindeközben
azt sem szeretnék, ha a Clubhouse-hoz hasonlóan hirtelen elveszítse a varázsát.
Ennek érdekében úgy szeretnék bevezetni az újításokat, hogy az a lehető legkevésbé
rombolja a jelenlegi, bevált felhasználói élményt.
A fejlesztések azt is jelenthetik, hogy a BeReal formátumát előadók,
tartalomgyártók is jobban ki tudják majd használni a jövőben. Az alkalmazás idén
annyira népszerű lett, hogy a TikTok egy az egyben átvette a teljes ötletet:
erről itt írtunk korábban.