Mark Zuckerberg pár hete bejelentette, hogy egy fizetős verifikációs szolgáltatást vezetnek be a Metánál.
A kék pipával ellátott profilokért havi 11,99 dollárt, azaz körülbelül 4300 forintot kell fizetni, mobilon ez az összeg 14,99 dollár, azaz megközelítőleg 5400 forint lesz. A Meta jobb elérést és
kiemelt ügyfélszolgálatot
ígér az előfizetők számára. Az ajánlat hasonló Elon Musk havi 8 dolláros Twitter Blue változatához, de a Meta az első hírek szerint nem fog változtatni azokon a fiókokon, amelyeket a vállalat korábbi követelményei alapján már hitelesítettek.

Az előfizetésnek van néhány feltétele:
- betöltött a 18. életév,
- már korábban regisztrált felhasználó, azaz új profillal nem igényelhető azonnal,
- olyan profilkép, amin kivehető a felhasználó arca,
- a Facebookon, illetve az Instagramon megjelenő név megegyezik a személyi igazolványban olvasható névvel – ehhez a hivatalos okmányt is be kell mutatni a vállalat számára.
Már Ausztráliában és Új-Zélandon elérhető a teszt üzemmód, később a tervek szerint mindenhol elérhetővé válik, ugyanakkor egyelőre csak magánszemélyeknek lesz lehetőségük a kék pipához hozzájutni.